A szabadság vándora

Hát, ez az, ami most nem menne...

Enyhén szólva be vagyok tojva a hétfőtől és a szerdától. Eddig is tisztelettel néztem a pilótákat, és tudtam, hogy rengeteg áldozatot és kemény munkát kíván meg az áhított szakszolgálati engedély megszerzése. De per pillanat, 33 órával a saját hatósági vizsgáim előtt valahogy felfoghatatlannak tűnik, hogy ezt meg lehet tanulni... Itt ülök a könyvek felett, gyártom a teszteket hol papíron, hol online, lassan A-B-C-D válaszokkal álmodom, és mégis körülbelül annyira érzem magam hatékonynak, mintha ki kellene mernem a tengert - kiskanállal. Tegnap már megkaptam a lelki támogatást (ezúton is köszönöm, Baba, tényleg jól esett minden, amit tegnap este mondtál!), a sarokban két napja szemezek egy pókkal, holnap szerintem bezabálok valami sertéshúst, hétfőn hajnalban meg kimegyek négylevelű lóherét keresni - szóval igyekszem mindent bevetni a mázli érdekében is. 75%...ennyi kell... Akinek nincs jobb dolga hétfőn és szerdán, az tegye már meg, hogy drukkol!

Amúgy múlt hétvégén megvolt a lazítás, ismét Marbella, ismét fantasztikus volt! A részletekkel még mindig adós vagyok, de ami késik, nem múlik, ígérem, most már el fogom mondani, mi is az, ami miatt különleges szelleme van számunkra annak a helynek! :) (Bár akik ismerőseim facebook-on, ők szerintem sejtik, hogy mire gondolok! ;))

Na, megyek vissza tanulni! 5 nap múlva Budapest! :)

Ez most unalmas lesz... Igazából csak a próbavizsga eredményeimet akartam leírni, már legalábbis azoknak, akiket érdekel. Mert itt igazából semmi nem történik hetek óta. Csak várok. Várok a jövő hét csütörtökre. Várok a hatósági vizsgára (na jó, arra mondjuk pont nem...). Várok a június 9-re, amikor újra kiszabadulhatok innen, és mehetek haza. És persze mindennél jobban várok a nyárra - életünkben először, két hónapig megszakítás nélkül együtt lehetek Veled, Baba! :)

Szóval megvoltak a próbavizsgák. Igazából ezeknek a lényege, hogy jelzést adjon nekünk, hogyan is állunk a hatósági vizsgára való készülésben. Viszont az eredmények annyiból torzítanak, hogy ezeket a vizsgákat normális körülmények között két héttel később kellett volna megírnunk, méghozzá úgy, hogy addigra egy teljes hét oktatási órák nélküli tanulás is van mögöttünk. Ehhez képest pénteken 5-kor még a tanteremben ültünk és hétfőn reggel 9-kor már vizsgáztunk mindenből. Hat tantárgy, az eredmények:

Repülési ismeretek: 65%

Általános repülőgép ismeret (hajtóművek, rendszer-és szerkezettan, elektromosságtan): 75%

Rádiónavigáció: 80%

Általános navigáció: 79%

Súlypontszámítás: 89%

Meteorológia: 81%

Ahhoz képest, hogy nem volt időnk készülni, nem is olyan rossz. És szerencsére ezen a véleményen voltak a tanáraink is. Legalábbis az én esetemben mindenképp, és mondták, hogy innen kb 10-15%-t fogok javulni a következő két hétben, amikor tényleg már csak a tanulásra kell koncentrálni. Igaz, jövő héten még vannak óráink, de leginkább csak délelőtt. És utána még egy teljes hét, tanítás nélkül. Ideje felkötni az alsógatyát - majd megpróbálom nem túl szorosra, hátha akkor nem tojok be...

Más túl sok érdekes tényleg nem történt, múlt héten pénteken pár órára végül mégis volt szerencsém kilátogatni a Feria-ra. Ez gyakorlatilag a jerezi búcsú, egy kb fél Városliget méretű parkban, felépítve rengeteg caseta - azaz fél-állandó jellegű építmények, van amelyikben kajálni is lehet, máshol csak ital van és zene. És körben mindenhol fényár, vidámpark, party, rengeteg ember, flamenco ruhába öltözött nők 3-83 éves korig... igazi fiesta hangulat. A Feria itala a Rebujito, ami elég alattomos pia: egy fél üveg sherry (18%-os alkoholtartalmú borpárlat) felöntve Sprite-tal, egy 1,5 literes kancsóban szervírozva. Két kancsó után az ember spanyoltudása meghatványozódik, és egyszerre nem akarsz semmilyen más országban élni, csak Feria-landben. Jó este volt, kár, hogy a vizsgára való készülés miatt összesen egyetlen alkalommal tudtam részt venni az amúgy 1,5 hetes rendezvényen. Egész Jerezben megállt amúgy az élet erre az időre - na nem mintha máskor úgy pörögne. Komolyan mondom, ez a nemzet világbajnok abban, ha ki kell találni, hogy most épp miért nem dolgozunk...:)

Jah, és úgy tűnik, beigazolódtak azok a sajtéseim, hogy teljesen felesleges közösségi szellemet építeni a csoportunkban. Szerda este a vizsgák után az osztályfőnökkel volt vacsora lebeszélve. A 14 emberből hatan (!!) jelentünk meg, találjátok ki, hogy kik? Bingo, a négy európai persze mind ott volt, egy libanoni és egy emirátusokbeli srác vette összesen a fáradtságot, hogy eljöjjön. No comment...

Na, megpróbálok tanulni, hátha hamarabb eljön a csütörtök...

Hát, majdnem sikerült betartanom, amit ígértem. Mármint azt, hogy nem kell heteket várni a következő blog-bejegyzésre. Ugyanis ez egy teljes hónap kihagyás volt. Mentségemre szóljon, hogy hála az égnek, viszonylag sűrű hónapon vagyok túl… Megpróbálom összefoglalni a dolgokat, hogy az összes lelkes olvasóm (mind a három) tudja mivel tölteni a kedd estéjét vagy a szerda délelőttjét. Jah, és ha jól láttam, végetért a Való Világ, szóval a celebhírek helyett kénytelenek lesztek velem beérni.

Az április nem is indulhatott volna jobban: 3 fantasztikus napot töltöttünk Marbellán az én Babámmal - miután gondolom egy hónapig senki nem evett, nem ivott, nem csinált semmit, csak másodpercenként izgatottan kattintott az F5-gombra, hogy frissítse a blogomat, elárulhatom, hogy EZ volt az, ami hatalmasat dobott a hangulatomon. A részletekbe most nem mennék bele, de maradjunk annyiban, hogy alapjaiban változtatott meg sokmindent ez a pár nap. Ezért is fogjuk megismételni két hét múlva. Sőt, túlszárnyalni…:)

Kedvenc szüleim bölcs névválasztásának hála (Anyu/Apu: nyugi, imádom a keresztnevem :))áprilisban erősen torlódnak az ünnepnapjaim, így volt ez most is: 10-én a nevem napja, 9 nappal később meg a születésnapom adott lehetőséget arra, hogy kétmillió-négyszázötvenhatezer-háromszázhuszonhét facebook-üzenetet, emailt és sms-t fogadjak. Mindenkinek nagyon köszönöm, aki gondolt rám, nagyon jól esett, hogy a távolból is ennyi szeretet kaptam. Közelről meg egy pár italt aznap este a bárban. Egy jó tanács: a Pampero rummal óvatosan! :)

Az igazi születésnap azonban három nappal később következett be: a FlyNiki légitársasággal való élvezetes (tényleg az!) repülőút után Wien Schwehat repülőterén landoltam, majd alig 25 perc múlva már magyar levegőt szívtam újra. Igen, igen, megszöktem a munkatáborból, és hazamentem húsvétra! Ami ott várt, azt nem lehet szavakba önteni. Miután egy gyors otthoni átöltözés után elindultam, hogy végre találkozzak Krisztivel, mindenféle hülyeségekkel kezdett el traktálni, hogy ide menjek, oda menjek, vigyek sört, igyunk egyet az egyik haverjával, stb. Végül egy angyalföldi hotelnél kötöttem ki, enyhén lila fejjel az idegességtől. Ráadásul két nagyon kedves barátom még folyton hivogatott is, hogy van fél órám leérni a Morrison’s-ba, mert koccintani akarnak velem a születésnapomra. Nagyon megértőek voltak, idézem: „Ne legyél f***, húzd le a se***d most azonnal, lesz**juk, hogy mit terveztél, lesz**juk, hogy Krisztivel vagy…”. Na, én is lesz**tam, pláne amikor megláttam végre Krisztit. És amikor kibökte, hogy ez a hotelszoba a születésnapi ajándékom, és hogy a mienk, hogy nyugodtan tudjunk ünnepelni – hát onnantól végképp. Igenám, de ahogy az ünneplés jegyében felfelé csúszott a kezem a combján, ő erőteljesen huzogatta vissza a szoknyáját. Kérdő pillantásomra egy igen erotikusan a fülembe suttogott mondat volt a válasz: „Fordulj meg!” Az erkélyről éppen befelé jövő egy darab torta, 6 ember (köztük a két jómadár, akiket meg kellett volna látogatnom a Morrison's-ban), és egy darab, a meglepetésbulitól szótlan ünnepelt volt a végkifejlete a dolognak… Meg egy felejthetetlen hétvége, találkozó jónéhány barátommal, családdal – és a felismerés, hogy még mindig imádom Budapestet. Úgy ahogy van, koszosan, büdösen, itt-ott lepukkadva. De az enyém! :)

Azóta persze újra itt vagyok Jerezben, itt nagyságrendekkel kevesebb érdekesség történik. Végre kitavaszodott újra, illetve most már lassan a nyár is itt van. Jövő hét hétfőn újabb kör próbavizsga – azaz ez már inkább elővizsga lesz, mivel a tantárgyaink nagyjából már befejeztük, vagy a hét végére befejezzük a tananyagot. Az örömben csak annyi az üröm, hogy ez azt jelenti, hogy heteken belül itt a hatósági vizsga is! Szóval most megint tanulás van gőzerővel… Ezért is kérek előre is elnézést, ha most megint nem fogok egy ideig írni – igazából nagyon a lelkemen viselem a szórakoztatásotokat, de most pár angol uriembert kell majd szórakoztatnom néhány jó helyre tett X-el. Még akkor is, ha ők tegnap voltak olyan „kedvesek” és a suli bárjának ajtajára tettek X-et este 10-kor, mondván zavarja őket a zaj…

A végére egy beszólás a mai napról, drágalátos igazgató-helyettesünk szájából. A kérdés az volt, hogyan lehet újraindítani a levegőben a leállt hajtóművet. Az egyik srác válasza a kézipumpa volt, és a nyomaték kedvéért imitálta is a pumpáló mozdulatot. A válasz is csipőből jött: Jóó, nagyon jó. Inkább szerezz egy barátnőt, az sokkal jobb… Mindenkinek szép álmokat!
 

Remélem, már mindenki tűkön ülve várja a folytatást, hogy milyen eget rengető események történhettek mostanában idelent délen. Szóval kedves fakír-növendékek, olvasószemüveget elő (aki nem találja, az kezdje a feje tetején a keresést), újabb blog bejegyzés következik! Legelőször is, végre kitavaszodott, és ha így folytatja, heteken belül kinyarasodik (szegény Grétsy professzor!). Minimális eső, sok napsütés, standard 20 fok feletti hőmérséklet jellemzi mostanság az időjárást, meg olyan bazi erős szél, hogy nem egy növendék napokig nem tud felszállni. Ráadásul a hülye szélnek elfelejtették megmondani a pályairányt, ezért néha merészel 20-30 csomóval (10-15-ös lökésekkel egyetemben) keresztbe fújni. A suli meg érthető okból nem kívánja bevezetni a McDrive-rendszert, azaz hogy valaki beparkoljon a vacsorához egy PA-28 Warrior-ral a pályatengelytől mintegy 100 méterre lévő étkezőbe.

Most rövid leszek, de azért adok némi életjelet magamról… Az a helyzet, hogy most tényleg bele kellett húznom a tanulásba, pontosan egy hét múlva hétfőn lesz az első tesztsorozat, a már emlegetett 9. heti vizsga. Ennek megfelelően mostanában minden hétköznap este 2-2,5 órára a székhez ragasztom a seggem, és tanulok. Hétvégén is jó kisfiú voltam, szombaton 3, vasárnap 6 órát tanultam, régebbi évek feladatsorait oldogattam meg, szóval produktív hétvégém volt. És annyira, de annyira beleszerettem a tantermünkbe, hogy most már nem is tudok elszakadni tőle: esténként megfogom a cuccaimat és átcsoszogok oda tanulni. Egészen 22:30-ig működőképes is az ötlet, akkor azonban sötétségbe borul az épület: a suli minden lehetséges módon támogat abban, hogy minél hamarabb kitörd a nyakad a lépcsőn lefelé jövet. Még jó, hogy takarodót nem fújatnak…

Bezonyám, túl vagyok a tanulmányaim egytizedén! Na, azért a pezsgőt még korai kibontani, talán ez volt a legkönnyebb része, a boldog és gondtalan beszoktatás időszaka. Mostantól a k-betűt felváltja a p-betű… Közeledik a 9. hét, az első komoly próbatétel. Azt hiszem, itt az ideje, hogy röviden leírjam a képzés menetét. Figyelem, unalmas bekezdés következik!

Magyarul: Szerelmem, Madrid. Igazából a szavak magyar sorrendje még jobban is tetszik nekem! Az előző posztban emlegetett randevú részletezése következik. Na jó, annyira nem fogom részletezni, ezt vérmérséklettől, és a velem való ismeretség mélységétől függően mindenki fantáziájára bízom, hogy kitalálja a részleteket… :)

És újfent eltelt egy hét, szám szerint a negyedik (bizonyos emberek számára ez természetesen nedzjedik-nek olvasandó – bár szerintem ők már reflexből is így ejtik ki). Elsőként természetesen itt is a friss magyar bulvárhírekkel kell kezdenem, ha már a múlt héten beledurrantottam a nullás lisztbe, akkor most jöjjön a non-plusz-ultra, a hír, ami nélkül szerintem nem tudnék ma aludni: „Kovács Lázár exszeretője Kiszel Tünde fodrászával jött össze. A 21 éves fiút a fiatal anyuka eszével és szexuális nyitottságával hódította meg.” Öles léptekkel haladunk affelé, hogy leszokjak a hírportálok olvasásáról…

Túl sok minden egetrengető nem történt itt az elmúlt egy hétben: pénteken a naplóbejegyzés posztolása után lementem egy sörre a bárba, és szombat reggel 7:30-kor már a szobámban is voltam újra. Mindent tagadok, és aljas rágalom, bárki bármit mond, főleg ha egy bizonyos kareoke-bár kerül szóba. Akik már hallottak énekelni, azok tudják miről beszélek, a többiek meg hallgassanak meg egy Pavarotti CD-t, majd vegyék az élmény negáltját. Jó buli volt, jófej emberekkel, csinos egyetemista spanyol lányokkal (bár az életkort nem mindenki lőtte be tökéletesen, de ez egy másik, nem publikus történet…). A szombati kalózkodás ennek megfelelően elég szolidra sikeredett, pláne, hogy végülis a mi welcome-partynk volt és a kurzusunk kitett magáért: a skót sráccal ketten képviseltük a 103-ast… Éljen a közösségi szellem.

A hét központi kérdése a kedves csoporttársaim javarészének a csütörtöki teszt volt, Repülési alapismeretekből. Mr. Eminens (az egyik libanoni srác) a fantasztikus 100%-os teljesítményt érte el, jutalma egy babérkoszorú, hátbaveregetés, és hogy ő választhatott aznap először az étteremben az olajban tocsogó sültek közül. Azért kiváncsi leszek majd, hogy ha egy 5 fejezetet lefedő tesztre 5 napot kell készülnie, akkor hogyan megy majd a hatósági vizsga. De biztosan ügyes lesz, mert az órákat is kellő hatékonysággal teszi tönkre az állandó, témába nem illő kérdéseivel. Bocs, de ezt muszáj volt leírnom… Na jó, abbahagytam a személyeskedést, mert amúgy semmi bajom vele, csak hosszútávon azért nagyon fárasztó tud lenni néha. Mellesleg nekem sem lett rossz a teszt, csütörtök este akartam is inni rá egy narancslevet, de csak citromkarikát adtak a bárban, és aljas módon azt is beletuszkolták egy Coronita-s üveg szájába. Próbáltam kihalászni, de nem fért be az ujjam az üvegbe, így gondoltam, a gravitáció kérlelhetetlen törvényeinek ő sem fog majd ellenállni, ezért megbillentettem az üveget. Így viszont csak a sör jött… Becsületemre legyen mondva, három citromkarikát is megpróbáltam kiszedni az este során! :)

Tegnap óta már hivatalosan sem mi vagyunk az újoncok, és egyre inkább közelít az első komoly próbatétel, a kilencedik heti próbavizsga – minden tantárgyból. De addig még vár rám egy kirándulás, szóval ha jövő héten csütörtök estig nem születik újabb bejegyzés, akkor azon a hétvégén már ne is várjátok, mert elmentem randira! ;)

Péntek lévén megpróbálom összefoglalni a hetemet, bár a magyar híreket olvasva szerintem senkinek nem lesz ideje azzal foglalkozni, hogy mit is firkálok ide, mert annyira lebilincselő sztori, hogy Olivér (?) meg Alekosz (??) versenyfutását melyikük nyeri, és repíti el Szandikát (???) a Való Világból. Tényleg ez a legfontosabb történés otthon? Költői volt a kérdés, nyugi…

A helyzet az, hogy az érkezésem napján kiröhögtem az egyik végzős srácot, amikor azt mondta, hogy majd meglátom, milyen gyorsan el fog telni az idő, észre sem veszem és hopp, máris az utolsó szimulátor-check-re fogok készülni. Azért itt még nem tartunk, és még észreveszem az idő múlását, de igaz, ami igaz: ma jóleső érzéssel konstatáltam, hogy már megint péntek van, és egy újabb hetet letudtam. Nem untatnék senkit, hogy mi minden érdekeset tanultam, nyilván mindenkit leköt a sebességmérő kalibrálás problémaköre, hogy akkor most figyelembe kell-e venni a tengerszinten mérhető hangsebességet, vagy elég a standard meteorológiai körülmények között számított levegősűrűséggel kalkulálni. Mindenesetre a hétközbeni navigáció-teszten sikerült az egyik kérdést benéznem: pont ellentétes választ adtam, mint amit a kérdés – amúgy már-már enyhén perverz módon análisan (értsd hátulról) való – megfogalmazása szerint kellett volna. A tanár reakciója: „Látom, hogy érted, de a vizsgára lenne egy jótanácsom a számodra: RTFQ!” Kb 10 másodperc néma csend után kitört belőlem a röhögés, mert dekódoltam az üzenetet: Read That F*cking Question = Olvasd El A Kib*szott Kérdést! Aznap amúgy egy másik tanár is alakított: az arab barátaink egész héten próbálkoztak felfogni a hidraulika működésének alapelvét, de erősek a kétségeim, hogy most sem értik még. Ellenben nulla másodperc alatt képesek bebonyolítani a dolgokat, kedvenc kérdésük a „Jó, de miért így és miért nem úgy?”. Egy ideig türelmesen magyarázott az ürge, de végül közölte, hogy csak, és hogy azért fog ott ülni, hogy kiengedje a futóművet, nem azért, hogy repülés közben áttervezze az egész rendszert, és fogadja el, hogy ez így működik. Majd felírta a táblára, hogy „KISS” – Keep It Simple, Stupid! (megint stílusában fordítva: Ne bonyolítsd túl, Idióta!). Közben persze az arabok már szakadtak a röhögéstől. Ugyanis a KISS szó arabul egész mást jelent, mint angolul: a legelterjedtebb szleng-kifejezés a női nemi szervre…

Szintén szerdán történt, hogy az egyik táborlakó lencsevégre kapta, hogyan lehet stabil hanyattfekvő helyzetben leparkolni egy Cessnát, amúgy német módra. Valószínüleg ő sem gondolta, hogy a legjobb helyet választotta eme mutatványhoz, alig 200 pilótatanonc és oktató nézte végig. :) Kép mellékelve, és mielőtt bárki beszólna, mégegyszer mondom, hogy NEM ÉN VOLTAM! :P

https://picasaweb.google.com/lh/photo/rHKsmr6d-UMZjx7zAZz5N3-XO391JYWf8d-Yln_QEbo?feat=directlink

A hétvége ezúttal semmi különlegeset nem tartogat, leszámítva valami Welcome-partyt szombat este a legújabb csoportnak (nekünk persze nem volt, no comment). Viszont hétfőtől már nem mi leszünk a taknyosorrú, zöldfülű banda!!! Hehe..;)

***************

(A Cessna-sztori valódi leírása: szerdán délelőtt a semmiből kb 10-15 perc alatt hatalmas vihar kerekedett, amit egy mikroszél-roham nevű jelenség kísért. Ez egy igen kis területen történő, nagyon nagy sebességű (kb 100 km/h-s) leáramlás. Namármost, ami ekkora energiával jön le és csattan a földhöz, az nyilván valahogyan kell, hogy távozzon is. Tehát kb egy inverz tölcsért képzeljetek el, a közepén nagysebességű leáramlás, a földhöz érve szétterül, majd pár méterrel arrébb felfelé áramló levegőhullám van. Na, egy ilyen kapott alá a hanyagul, mindenféle lekötözés nélkül otthagyott német Cessnának. Senki nem sérült meg, de a repcsi egy darabig nem megy sehova, mert egyenként kell minden egyes szerkezeti elemét átnézni. Akit érdekel, itt utána olvashat a mikroszél-rohamnak, vagy angolul microburstnek: http://en.wikipedia.org/wiki/Microburst)

Ezt kivételesen szeretném ide is kitenni. Bár néha-néha beszólok, és sokszor erősen cinikus a véleményem kishazánkról, de azért emellett a videó mellett nem tudok elmenni szó nélkül:

https://www.youtube.com/watch?v=Hmz8Ni9zO4M

Kb úgy viselkedtünk, mint a gyerekek, akiket beengednek a játszótérre. Még akkor is, ha konkrétan a pármillió euro-s játékokkal, azaz a Forma-1-es autókkal természetesen nem engedtek játszani. De azért nagyon-nagyon jó volt megtapasztalni ezt a légkört. Pláne, ha egy kvázi nagyon komoly tét nélküli, inkább csak felkészülési szempontból fontos edzésen ilyen a hangulat, akkor el tudom képzelni, milyen lehet egy vasárnap délután, amikor a tribünig érzed az istállókból kiáradó adrenalin szagát (továbbra is fenntartom, hogy a biológiatudásom szerény, ezért számomra az adrenalinnak most lesz szaga...:)).

A belépőjegy a teljesen normálisnak mondható 10 euros összegbe fájt, a belépés után elindultunk megkerülni a pályát, hogy minnél jobb helyet találjunk. Közben minden egyes autó hangjára természetesen azonnal a kerítéshez rohantunk, 4-5 percig nyálcsorgatva bámultuk az elsuhanó karbonszálas csodákat, melyek néhol vonyítva produkálták a tizenxezres fordulatszámot, majd megint kicsit továbbmentünk, abban a hitben, hogy a pálya körbeér (mondjuk hülyén nézne ki, ha nem így lenne), tehát előbb-utóbb nekünk is el kell jutni a célegyenesig... Először a pálya kb egyharmadánál állta utunkat egy security-s autó, mondván, hogy eddig és ne tovább. A probléma csak ott volt, hogy a pályát megkerülő szervízút a domb tetején vezetett. Tehát szépen kényelmesen visszasétáltunk hat és fél métert, ahol lementünk a lépcsőn a pálya kerítése mellé, majd ott folytattuk az utat. Természetesen perceken belül kb ezer ember követett minket, úgyhogy a security-s feladta, bevágódott a kocsijába, és előre menekült, a következő pontig, ahol útját tudta állni a tömegnek: egy elzárható fémkapuig, nagyjából a pálya kétharmadánál. Nagyjából egyszerre értünk oda vele, szóval láttuk, amint kaján vigyor közepette átment a kapun, behúzta maga mögött és még egy lakatot is rányomott, biztos, ami biztos. 10 perc múlva a mi arcunkon volt a kaján vigyor: a kapu melletti szögesdrót kerítés kifeszítése alig tartott tovább pár percnél, mi meg szépen baktattunk tovább a pálya mellett. :) Közben a libanoni sráccal azt beszéltük, hogy na, most már mindketten teljesen otthon érezzük magunkat, ez a kerítés-kifeszítéses történet mindkettőnk országában tipikus jelenség lenne. Az angolok némelyike meg úgy sem merte bevállalni a "tiltott zónába" való belógást, hogy addigra már több tucat ember bent járt a dzsindzsásban és még mindig nem hallottunk lövéseket dördülni, vagy aknákat robbani. Nem, ő inkább visszabaktatott fél órát, amerre jött. Ilyenkor baromira nem értem, hogyan lehetett ez a nemzet egykor a világ ura...:P

Végül igencsak megérte a kis kaland, sikerült a hagyományos jeggyel a VIP-tribünön kikötni: a leleményes magyarnak akkor is a VIP-be szól a jegye, ha a legolcsóbbat vette meg. Miután kellően homárszínűre égett a pofám, és a napszemüveg is rásült a képemre, összesen négy óra nyálcsorgatás, és két beszakadt dobhártya után délután fél ötkor jöttünk el a pályáról. A kocsi hőmérője 23 fokot mutatott, szerintem a célegyenes betonteknőjében ennél simán 4-5 fokkal több volt még. Február 12-én enyhén kéjes érzéssel nyomtam meg az A/C-gombot...:)

Képek:

https://picasaweb.google.com/114263551510012083250/Forma1Teszt?authkey=Gv1sRgCMz63cLApPjZ8gE&feat=directlink

Átvettem a bérautót: egy Peugeot 207-est vágtak hozzánk, ezüstszínű, 1,4-es 75 lovas jószág. Egész tűrhetően gyorsul, meg nagyon csicsa, de inkább picsa... azaz érezni rajta, hogy csajos autó. És mint általában a francia kocsikban, ebben sem igazán tudom 100%-ig kényelmesen beállítani az ülést. Szóval nem vennék ilyet, épp elég volt az a szívás-mennyiség, amit annó drága jó anyukám szolgálati 307-esei jelentettek nekem. Mert hát kettőt is kapott egymás után, csak hogy próbára tegyék a teljes mérnöki nagy H7-es béketűrésemet...

De ha már megvolt, akkor ki kellett próbálni: a gúglimepsz szerint 27 kilométer a tengerpart a reptértől, szóval este lelátogattunk a skót csoporttársammal. Már odafelé sikerült alakítani, mert benéztem egy kijáratot az autópályán. Jött a jó öreg vészvillogós-leállósávban tolatásos trükk... Végül kikötöttünk El Puerto da Santa Maria-ban, a Playa Valdelagrana-n. Tényleg 27 kilométer volt, plusz amit még kavarogtunk a városkában, mire kijutottunk a tengerpartra (elsőnek a kikötőt találtuk meg, az annyira nem hozott most lázba). A parton még pont elértük zárás előtt az egyik bárt, úgyhogy a jól végzett munka örömére megjutalmaztuk magunkat egy sörrel. Mert ugye Abszurdisztán kivételével minden normális országban megteheted, hogy iszol egy sört, és utána vezethetsz... A félelmetes spanyol nyelvtudásunkkal sikerült elmutogatni ezt a bonyolult, már-már szakmaival bővített középfokú nyelvvizsga-szintnek megfelelő rendelést, majd a komlószörpi elszürcsölése után elindultunk visszafelé. Szerintetek mekkora az esélye, hogy két pilóta, egyazon este, két alkalomból kétszer kuffantja el az autópálya-kijáratot? :) A legviccesebb, hogy fogalmunk nem volt, hogy sikerült. Egyszer csak azt láttam, hogy pirosra vált előttem a lámpa: mondom, mi a szar, ezek a spanyolok tényleg hülyék, lámpa egy autópályán?!? Majd beértünk valami lakótelep-szerű negyedbe. Térkép nuku, mert ugye két ilyen faszagyereknek, akinek a vérében van a navigáció minek, szóval jó 10 percig csak találgattunk, hogy egyáltalán melyik városban vagyunk. Kiderült, hogy valahogy Jerez belvárosába sikerült bekavarnunk. Na, gondoltuk, innentől no problem, a reptér úgyis minden kereszteződésben ki lesz táblázva. Aha, majdnem. A következő 10 percben találomra mentem hol jobbra, hol balra a körforgalmakban, már minden ki volt írva a sarki becsüstől a Föld-Nap közepes távolságig, de persze a reptér sehol, mire tök véletlenül, a visszapillantó tükörből sikerült észrevennem egy táblát a fák között, hogy "aeropuerto"...

Ha így folytatom, akkor holnap szerintem a közönségparkoló helyett simán megtalálom a versenyzői bejáratot a pályára, szóval lehet készenlétbe helyezni a dvd- és videófelvevőket, Zsolti holnap állva hagyja Schumacher bácsit a ringen...:)

Na, ezen is túl vagyunk. Megvolt az első kóstolgatás. Ezért is a cím: még nem igazi aktus volt, csak amolyan behatolás nélküli előjáték. Tehát azt sem mondanám, hogy elvesztettük volna a szüzességünket... Amúgy az első vizsgasorról beszélek, ha még valaki nem jött volna rá. Tegnap délután a teremből távozófélben mondta Bob bátyó - kb. 65 éves az öreg, azt hiszem navigátor volt a légierőnél. Ma egy asztalnál ültünk a vacsoránál: egész jófej, meg amúgy is vicces jelenség, amikor az órák közti szünetekben a pipájával jár-kel az udvaron -, hogy ma tesztet írunk az utolsó órában Rádiónavigációból. Semmi extra, alapfogalmak: Doppler-jelenség, hullámhossz, sugárzási módszerek, szóval semmi VOR vagy DME, de még egy ici-pici ILS sem volt benne. Túlságosan nem aggódtam magam halálra, de nyilván azért az ebédnél már birizgálta az agytekervényeimet. Aztán az egészből az lett, hogy megírtuk, majd közösen megnéztük a válaszokat, és utána mindenki mehetett, amerre látott, össze sem szedte a tesztlapokat az ürge.

Megszületett a nagy terv, hogy el fogok járni futni. Figyelek, aki röhögött, azt megtalálom!!! Szóval ma tornacsukát és RÖVIDNADRÁGOT húztam (a dátum február 9.), és a kora esti 18 fokban elmentem kocogni: kellemes 2-3 km-t futottam a vasúti töltés mellett, ezalatt csak két kutya, egy biciklisbanda, a szemközti étterem egyméretű (minden kiterjedése 160 cm, beleértve a bajszát is) felszolgáló nénije és 2 spanyol lovas bámult meg vagy szólt be nekem. Kezdetnek nem is rossz arány, szerintem holnap tovább bővítem rajongóim táborát.

Ha minden igaz, akkor a hétvégén megyünk Forma-1 tesztet nézni. Akarunk bérelni egy autót, már kutakodtunk a neten, 3 napra 32 euro+benzinköltségért már hozzánk vágnak valami félhengeres, negyedütemű csotrogányt. Hárman már biztosan vagyunk rá, szóval fejenként 20 euróból tuti megússzuk a dolgot. Majd megírom milyen autót kaptunk. Remélem, ennek nem köszön majd be az oldalablakon az indexe az autópályán, mint anno a bérelt Renaultnak Madeirán. Viszont valószínüleg én fogok megint vezetni, szóval sajnos erre a hétre egyelőre bukni látszom a bárban a Happy Hour-t, amikor 80 eurocent egy üveg Heineken vagy Coronita. Azt hiszem, elkezdek listát írni, hogy hány sörrel jönnek nekem a kedves brit csoporttársaim...

Megpróbáltam feltölteni néhány képet ide is, hogy azok is részesülhessen a teljes élvezetből, akik nem tagjai az arcoskönyv néven futó, közösségi-kapcsolat süllyesztő szociális mátrixnak, de a rendszer kissé komplikált itt. Úgyhogy inkább létrehoztam egy Picasa webalbumot, amit ezen a linken érhettek el:

https://picasaweb.google.com/114263551510012083250/FTEJerez?authkey=Gv1sRgCL2P38qiudCosQE&feat=directlink

Amúgy a hétvégén semmi izgalmas nem történt. Jövő hétvégén itt lesz Jerezben a Forma-1-es autók tesztje, már beszélgettünk róla, hogy ki kellene nézni rá...;)

Ennyi ideje vagyok itt. A maga módján eseménydús hét volt, gyanítom a következő pár hét közel sem tartogat ennyi új dolgot magában. Lassanként kezdem kiismerni magam a bázison, már be tudom azonosítani, ha egy csoporttársam jön velem szembe. Hiába, 5 év légiutas-kísérés megtette a hatását: ha nem látom újra meg újra, akkor a legtöbb arc másodpercek alatt törlődik a memóriámból. De legalább már nem azt nézem az embereken, hogy melyik fog vásárolni, szemetet hagyni az ülészsebben vagy éppen magára gyújtani a hátsó budit...

Az információs blokk következik, akit ez nem érdekel, nyugodtan átkapcsolhat másik csatornára. Szóval, beköltöztem az új, végleges szobámba, szerencsére rosszul láttam, és itt is van klíma, igaz, a működése érdekes: hogy mást ne mondjak, a hőmérséklet-szabályzó tárcsa majdnem körbetekerhető, és a termosztát valahol 15 fok körül kattan, pedig ennél nyilván több van, ha egy szál pólóban sem fázom a szobában. Mindegy, ha a nyáron a 40 fokban működik majd rendesen, akkor befogom a számat. Ma végre kiszabadultam a nagy kék kapun túlra is, csoporttársaimmal kölcsönkaptuk 2 órára a karbantartó banda húgyzöld színű Ford Galaxy-ját. A 3/2-es szavazólogika alapján a két brit csoporttársam azonnal kijelentette, hogy ők nem szivesen vezetnek (nagy autó, másik oldal, hasonlók...), tehát megtapasztalhattam a spanyol vezetési stílust. Nem rossz, az elején még érdekes volt újra átélni a mediterrán módit, de 20 perccel később már nekem is simán ment a 4 sávos körforgalom belső sávjából való kikanyarodás az első kijáratnál. Meg különben is, a Galaxy nem olyan kicsi autó, csak észreveszik, ha akarok valamit! ;)

Vannak dolgok, amik vitán felül állnak az életben, amolyan axiómák. A sárga hó mindig gyanús. Repülőgép fent még nem maradt. Nem tudsz olyan helyre menni a világban, hogy ott ne legyen legalább egy, kétemeletes, mindenféle bóvli szart áruló kínai bolt. 25 euroból megúsztam a dolgot, vettem két szőnyeget a szobába és a egy műanyag kilépőt a fürdőbe, szennyesruhának kosarat (lehet tippelni milyen színű, aki elsőnek eltalálja, az egy általa választott időpontban idejöhet és kimoshat nekem egy adag szennyest), meg még néhány apróságot. Ahhoz képest, hogy nagyjából fejből vásároltam, egész sokmindent ki tudtam pipálni a boltból kifelé jövet a farzsebembe gondosan elrejtett listáról. Ha így haladunk, még az is lehet, hogy képes leszek megjegyezni egymás után három dolgot, és talán még pilóta is lehetek. ;) Felkerült a falra a magyar zászló is, rövidesen elkezdem írni a másik listát, hogy még mit kérek otthonról, szóval mire hazamegyek jövő márciusban, már egész otthonosan fog kinézni a hely. Az internet meg továbbra is lassú és szar, de legalább van. Képek hamarosan, csak most nincs kedvem vesződni az áttöltéssel.

Szolgálati közlemény: a bekötőút és a főút találkozásánál lévő szolgáltatóház rendes neve VAJI 69. Benne továbbra sem voltam, nem is áll szándékomban, de ma elmentem mellette. Azért az érdekelne, hogy nagyrabecsült ex-kollegám vajon hogy-hogy rosszul emlékszik a nevére. Lehet, hogy mégis időről-időre látogatta az andalúz kultura eme szentélyét, és ott módosult a fejében a név?! :)

Az oktatók amúgy egész szinvonalas órákat tartanak, bár egyikőjük sem érhet a Rohács-dinasztia nyomdokaiba. Én meg szorgalmasan jegyzetelek, mert azt hittem, értek valamit a repüléshez, de mivel az egész elméleti hátteret már jópár éve tanultam, és annak rendje-módján el is felejtettem a sok elméleti marhaságot, most küzdhetek, mint malac a jégen. Aztán majd megint elfelejtem, mert semmi szükség nem lesz rá, de legalábbis addig biztos nem, ameddig egy Boeing 737-es meg nem tanul tankönyvet olvasni, hogy neki hogyan is kellene viselkednie... Ami már biztos: március végén van az első, amolyan felmérő-tesztsorozat, május végén az elővizsga, majd 1 héttel később, június 6-án az első hat JAR-vizsga (azaz a szakszolgálati engedély megszerzéséhez szükséges, az EU légügyi hatósága által összeállított elméleti vizsgasorozat első felvonása. Összesen 14 tárgyból kell majd vizsgázni.). Ha minden jól alakul, akkor június 8-án haza tudok látogatni egy hétre. És mindenki megnyugtatására közlöm, hogy júniusig csak utasként leszek a levegőben. Ha minden igaz, akkor legközelebb alig egy hónap múlva...;)

Na, remélem, most már minden kedves irodista olvasómnak közel van az ebédidő, jóétvágyat! ;)

...Ha ezt még sokáig folytatom, lassan átmegy a blog egy Demjén-válogatásalbum szövegkönyvébe... De hát ma volt az első nap az oskolában, mégiscsak illene valamit írni erről. Pláne, ha már ennyien unatkoztok, és nincs jobb dolgotok hétköznap délelőtt, mint az én blogomat olvasgatni. Nektek mindenképp írnom kell, elvégre holnap még csak kedd van, és valamivel el kell tölteni az időt bent az irodában.

Először is egy (költői) kérdés azon kedves barátaimhoz, akik minden nap ugyanabban az időben kelnek, és végigcsinálják a tisztálkodás-öltözés-reggeli-utazás-munkakezdés mókuskereket: EZT HOGY A FRANCBA' BÍRJÁTOK? Már most látom, hogy bele fogok hülyülni abba, hogy rendszert kell vinnem az életembe. Na jó, nem a hajnali 3:30-as keléseket sírom vissza, félreértés ne essék, de azért az, hogy minden reggel ugyanúgy és ugyanakkor kezdődjön?!? Öreg vagyok én már ehhez, meg túlságosan is független...

Ma rendkívül érdekes órákat sikerült végigülnöm, sorrendben Meteorológia, Repülőgép rendszerek, Elektromosságtan, Műszertan, Általános Navigáció. A továbbiakban megkímélek mindenkit a tantárgyaim felsorolásától, csak néhány kedves barátom azon tanakodott Facebook-on, hogy mi a fenét lehet tanítani egy pilótatréning első napján. Hát ezeket. A LEGO-repülőgép összerakása csak a harmadik hét anyaga lesz, az sokkal magasabb szintű aerodinamikai ismereteket igényel ennél. A nap legfontosabb információja, hogy - bár Andalúziában vagyok, alig egyórányira Sevilla-tól - manapság már nincs olyan borbély, aki vállalna borotválást. Köszönhető mindez az Európai Uniónak, mivel olyan higiéniás követelményeket kívánna meg ez a fajta szolgáltatás, ami csillagászati magasságokba emelné az árat, így aztán a közgazdaságtan kérlelhetetlen törvényei alapján erősen megbillene a kereslet-kínálat egyensúlya. Magyarul: marad a villanyborotva.

Lassan az egyenruhám is kezd összeállni, ma gazdagabb lettem egy, az iskola logojával ellátott fekete nyakkendővel, egy kék dzsekivel, és holnapra elvileg valamelyik kedves adminisztrációs hölgyike felvarrja a nadrágom is, hogy ne fél méterrel magam mögött húzzam a szárát. Mindenesetre ma reggel a fehér ingemben, fekete nyakkendőmben, fekete (sötétkék?) pulóveremben, kezemben a pilótatáskával ma már egészen úgy néztem ki, mint aki egy nehéz munkanapra indul a bányába külszini szénfejtésre. Holnap azt hiszem felteszem a Ray-Ben-t is, hogy teljes legyen a hatás. Szerintem baromira hasra fog esni mindenki, főleg, hogy reggel kb 30-40 pilótatáska gyűlik az étkezőben és mindenki próbál arra fókuszálni, hogy a mai napi szent evangélium-hirdetést is túlélje... Elvileg a héten megkapom a végleges szobámat is, ha az lesz, amiben jártam, akkor az nem is rossz, viszonylag csendesnek tűnik, bár nincs benne klíma, de a fekvése miatt szerintem viszonylag hűvös marad nyáron: az épület északi oldalán van, egyetlen kicsi keletre néző ablakkal, viszont a napkeltét lefogja majd, hogy pont ott törik meg L-alakban az épület. És az épület bejárata pont szemben van a crew-roomnak nevezett helységgel, ahol éjjel-nappal lehet ingyen kávét-teát inni, és szoktak kirakni toast-kenyeret, vajat, lekvárt is. Szóval indulhatnak az éjszakai nassolások, bár egy jó pohár tejföllel, csípős kolbásszal, friss fehér kenyérrel, vagy éppen a kacsazsír-hagyma-pirospaprika kombóval nem veszi fel a versenyt...:S

Na, megyek, ellenőrzöm, elég hideg-e a sör a bárban! ;)

Hát itt vagyok... Ha kinézek az ablakon, akkor mindenhol ugyanolyan 1-2 szintes fehér épületeket látok - érdekes, amikor az andalúz építészet keveredik a katonai egyszerűséggel és funkcionalitással. De azért egy-egy kovácsoltvas lámpa a sarkon, az épületek között szerényen megbújó narancs- és pálmafák jelzik, hogy ez egy másik világ. 2011. január 30-t írunk, odakint 15 fok van (pluszban természetesen), és ma azon gondolkoztam az ebédlő felé menet egy szál vékony pulóverben, hogy ideje megkeresni a bőrönd alján pihenő napszemüveget.

Az utolsó hetem Magyarországon érdekesen alakult. A családom és a barátaim hosszas és kitartó nyüstölését megunva végül rászántam magam és elmentem orvoshoz a köhögésemmel. A diagnózis: jobboldali tüdőgyulladás. A helyzetemet felmérve a doki (aki amúgy ismerősöm, közelebbről a hugom egyik barátnőjének a férje) rögtön belátta, hogy nem fog menni a hagyományos gyógymód, és végképp nem fog tudni ágyba parancsolni - nemhogy egy hétre, de még pár órára sem. Úgyhogy maradt egy lórugással is felérő antibiotikum, meg a kérés, hogy vigyázzak magamra. Vicces fickó... :P A hétre tervezett összes esti berúgás törölve (na jó, egy kivétellel), és sajnos nagyon sok barátomra nem jutott idő és lehetőség. Tőletek ezúton is elnézést és megértést kérek, de nem örökre távoztam otthonról, csak pár hónapra. Ha megvártok, ígérem bepótoljuk! ;) Az indulás éjszakáján hajnali 2-kor sikerült becsukni az utolsó bőröndöt is, majd a barátnőmmel átbeszélgetni az éjszaka hátralévő részét. Alvás nuku, de nem baj, és mégegyszer köszönöm Neked Baba, hogy átjöttél. Sokat jelentett nekem! :)

Reggel a meglepetés, hugom is jön velünk Bécsbe. Nem mintha nagyon aktív lettem volna az úton: a budaörsi Tesco-ra már nem emlékszem, aztán valahol Mosonmagyaróvár környékén a fiziológia kérlelhetetlen törvényei ébresztettek. Könnyes búcsú a reptéren a családtól, eseménytelen repülőút Madridig majd tovább Jerezbe, és persze a már szokásos fogadtatás a reptéren: Welcome to Flight Training Europe. Furcsa érzés volt belegondolni landolás közben, hogy most 14 hónapra ez lesz az otthonom. Márpedig ez lesz! Kisebb kavarodás a szobákkal, kiderült, hogy persze megint sikerült a f@sz rossz végére kerülnöm: ki az egyetlen, akinek nem készült el a szobája? Lehet tippelgetni... Mindegy, ideiglenes szoba a bár felett, nem lesz olyan rossz itt azért, meg legalább van klíma. Csak a rohadt gépház ne alattam lenne, kicsit idegesítő, amikor 5 percenként ki-bekapcsol. Péntek reggel egyenruha-próba, ismerkedés az "osztályfőnökkel" meg a csoporttársakkal: 14-en vagyunk, ebből 6-an az Emirates kadét programjának résztvevői (kicsit furának tűnnek így elsőre, de majd írok róluk, ha már van több tapasztalatom), 4 libanoni srác a Middle East Airways-től, valamint négyen vagyunk, akik maguknak fizetjük a tanulmányokat: egy spanyol srác, egy angol csaj meg egy skót srác. És én, az iskola első magyarja. Azt már mondanom sem kell, hogy elírták a nevemet, és összefossák magukat, ha ki kell ejteni...:) Nem baj, van 14 hónapjuk, hogy megtanulják! ;)

Kaptunk egy adag könyvet, meg egy pilótatáskát tele mindenféle földi jóval (zizi, bambi, összerakható csillámpóni, szagos matrica, stb.). A kajára nem lehet panasz, bár kicsit unalmas néha, de azért eddig mindig jóllaktam, szóval anyukám, Te is megnyugodhatsz, nem halok éhen - úgyis mindig ettől félsz! XD Ezt is lassan abbahagyom amúgy, mert vacsoraidő van. Jah, ma délben már leb@szott a konyhás néni, mert rossz sorrendben kértem a kaját: először a csirkehúst, utána a krumplit, és - most figyelj - volt pofám az előző tálalóba visszanézni és párolt zöldséget kérni. Meg is magyarázta, hogy a kajákat balról jobbra haladva kell kérni. Ezek a spanyol konyhásnénik nem viccelnek, ideje összekapnom magam, "You're in the army now"... :P

Holnap reggel a Meteorológia előadással megkezdődik számomra is a képzés. Lehet fogadásokat kötni, hogy meddig fogom bírni az iskolapadot...

Akkor jöjjön a folytatás, vagyis a befejezés. Úgyis minden rendes irodalmi alkotás három részből áll, úgymint fej-tor-potroh... Jah, nem, az bioszból volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első és második rész leírása 2 éve készen volt. A harmadikat most körmölöm, a semmiből. A stílusbeli változás is ennek köszönhető, meg a jellemfejlődésnek, amin átmentem ezidő alatt.

A kezdeti nehézségek után végül hamar belerázódtam a narancssárga életvitelbe, és ha meg nem is szerettem soha 100%-ig, azért kezdtem magam jól érezni benne. Sokat dobott a lelkivilágomon az akkori barátnőm kiköltözése, és a magányból egy jó társaságba és új házba való költözés is. Újraéledt bennem a szárnyalás vágya, és megpróbálkoztam egy felvételivel. A CityJet légitársaság és a világ egyik vezető pilótaképző sulija, a CTC Aviation kadét programja pont kapóra jött, a jelentkezésem első és második körben is pozitív fogadtatásra talált. Meghívást kaptam Southamptonba, egy igazi pilóta-felvételire. Madarat lehetett fogatni velem, és elhittem, hogy most jött el az idő számomra. Azt hittem, bármire képes vagyok... Nos, be kellett látnom, hogy igen, bármire képes vagyok, de csak akkor, ha ezt nem hiszem el idejekorán magamról. Sajnos itt megtettem. A saját elvárásaimhoz képest katasztrófális eredménnyel távoztam, messze lemaradtam a programról. Még az sem boldogított, hogy amúgy a CTC helyet ajánlott számomra a fizetős programban...

Következtek a tanulóévek, menet közben feljebb léptem a stuwi-ranglétrán, és immáron megtapasztalhattam a felelősség újabb és újabb szintjeit - mind a munkában, mind a magánéletben. Igyekeztem becsülettel helytállni. Közben tombolt a gazdasági válság, sorban dőltek ki körülöttem a légitársaságok, és lettek hirtelen többezren munkanélküliek a szakmában. Szép lassan mindenki arról beszélt, hogy túl sok az eszkimó és kevés a fóka - vagyis egyre több pilóta van állás nélkül, és a kezdők helyzete még reménytelenebb. Valahogy kiveszett belőlem a lelkesedés az álmom iránt. Jól hangzott, hogy pilótának készülök, de igazság szerint semmit sem tettem érte. Aztán a nyár végén otthon töltött 1 hetem újra repüléssel telt, és már a második iskolakörnél tudtam, hogy elvesztegettem egy évet. A semmire. Repülni akarok!!! A végső löketet azonban 2009 novembere adta meg: életem végéig hálás leszek Mariann barátomnak a dubaji nyaralásért. Hogy felnyitotta a szemem. Hogy láthattam egy olyan világot és egy olyan életmódot, amit elképzelni sem tudtam addig. És eldöntöttem, hogy nekem ez KELL!!! Kerül, amibe kerül!

A naptár lassan átfordult 2010-re, és már készen voltak a tervek. Az első pont a reporvosi volt. Február elsején remegő térdekkel léptem be az angol légügyi hatóság épületébe. 4 óra múlva a remegést felváltotta a boldogság. A hatósági repülőorvos korlátozások nélkül adta meg a világon jelenleg legmagasabb szintű repülő-egészségügyi minősítést, a JAA Class 1-t. Vagyis lehetek kereskedelmi pilóta! Következett az újabb napirendi pont: hogyan jussunk el odáig?

Az élet most is felkínálta a lehetőséget: egy újabb kadétprogram, ráadásul a menetközbeni kutatásaim nyomán immáron preferált angol-spanyol pilótaiskolában, az FTE Jerezben. Az első két kört itt is sikerrel vettem, aminek az eredménye egy meghívás volt, ezúttal Exeterbe. 3 órás vonatút, és egy, a szállodában tanulással töltött nap után kezdtem azt érezni, hogy mégiscsak komolyan kell venni ezt a dolgot. Nagyon tetszett a barátságos környezet, jóformán észre sem vettem, hogy mennyire leszívták az agyam azon a délelőttön. És egy hét múlva jött az eredmény: ismételten elutasítva, nem jutottam be az utolsó körbe. Épp készültem lerakni a telefont, amikor a hívó fél, egyenesen Spanyolországból folytatta: az eredményeim igencsak bíztatóak, és lenne egy ötlete. Meghallgattam. És 10 perc múlva már tudtam életem egyik legnagyobb feladatát. Kaptam 6 hónap türelmet, meg egy lehetőséget az ismétlésre. Most vagy soha!!!

Spanyolország, Jerez, 2010 augusztus: 38 fokban állok egy fekete öltönyben, és újra nekem hangolják össze a joystick-ot a laptoppal. Itt az idő! A feladat egyszerű: bebizonyítani, hogy nem véletlenül kaptam 6 hónap türelmet. Bebizonyítani, hogy képes vagyok rá! Bebizonyítani, hogy a pszichológia és a tudományterület jeles művelői és szakértői nem tévedhetetlenek. Bebizonyítottam. Az eredmény: Highly Recommended - azaz Erősen Ajánlott. Ez a minősítés rovatban szerepelt a megismételt felvételim után. Annyira fáradt voltam, hogy nem fogtam fel. Ehhez kellett még egy nap... A világ egyik legjobb pilótaiskolája vár a soraiba!

Hosszú versenyfutás kezdődött az idővel, banki ügyintézés a hitelért, és bizony eljött közben az ősz, majd a tél is. December 14-én reggeltől azonban nem volt visszaút: aláírtam a papírt, elfogadtam a most még hihetetlennek tűnő terhet és felelősséget, de megkaptam a pénzt. Megyek Jerezbe!!! Most itt ülök a bőröndök tetején és még nem tudom, mi lesz. Félelemmel vegyes izgalommal várom a következő 14 hónapot. De az álmot most már végigálmodom!

Kedves olvasóim! Tartsatok velem, kezdődik a kaland! Életem kalandja.

2006 azonban még tartogatott változásokat magában. A tavaszi munkahely és életforma-váltás után egy másik mérföldkőhöz érkeztem június közepén: közel egyórás kínzás után "Mándoki" végre beírta az indexem Közlekedési rendszertervezés sorába az „Elégséges (2)” bejegyzést (előre megmondta, hogy ennél jobbat úgysem kaphatok, és onnan indulunk, hogy megbuktam és következő félévben vegyem fel újra a vizsgakurzust...). Nem volt rá szükség, hogy újra összeadjam az addig megszerzett kreditpontjaimat, pontosan tudtam a végeredményt: 270! Nincs többé Labor-Gyakorlat-Előadás Szentháromság, lin-log papír és csapágykatalógus (copyright by Dávid), és csak Enikő nénihez kell néha bekukkantanom, hogy engem is elküldjön fénymásolni, mint Gyulát...:) Egyszóval megkezdődhetett a diploma-tervezés időszaka, az utolsó félév az egyetemen.

Na, akkor egy kicsit írok a repülésről. Ezt a posztot 2008-ban kezdtem el írni, akkor levélnek szántam a barátaimnak és a családomnak. Most egy picit update-eltem, de a lényeg nem változott. Lássuk tehát a történetem első részét!

Az egész valahol 1998-ban kezdődött…

Így vezettem életemben először repülőgépet...

Az egyetemista srác még ugyanebben az évben beiratkoztott a Malév Repülőklub által szervezett motoros PPL-A megszerző elméleti tanfolyamra. Aztán a következő év tavaszán megint változás állt be az életében. Néhány rosszindulatú pletyka miatt kikezdték munkahelyén, a Budapest Airport Handling Kft. Utasforgalmi Osztályán. A check-int, mint munkát továbbra is nagyon szerette, de úgy gondolta, megnézi, milyen lehet egy stuwi-felvételi, mit kell tudnia egy légi-utaskísérőnek. Reggel még úgy ment oda két haverjával együtt, hogy „Na bumm, maximum csajozunk egyet!” :)

Soha életemben nem akartam stuwi lenni, a két haver viszont nagyon szeretett volna bekerülni. A sors iróniája, hogy a többkörös felvételi után aznap este három embernek ajánlott kiképzést és munkát a Wizz Air. Ők nem voltak köztük, én igen...

Hát, akkor sok szeretettel üdvözlök mindenkit...

Ennek is eljött az ideje, hogy blogot írjak. Bár már volt/van előfutára pár hónapja, az egyik internetes társkeresőn napló formájában már elkezdtem valami hasonlót. A baj csak az, hogy egyrészt a bejegyzések nagyrésze egyetlen ember hatására íródott, és javarészt vele kapcsolatosak. Másrészt, egy világítóan rózsaszín felület, meg a hasonló körítések nem biztos, hogy akárhol, akármikor megnyithatóvá teszik - kvázi nem fogom tudni mindig mindenhol leírni a gondolataimat. Harmadrészt, az az oldal alapvetően társkereső, és - bár még nem kaptam, de - semmi kedvem hallgatni a kritikákat, hogy miért írok olyan dolgokról, amik nem tartoznak bele a társkeresés témakörébe.

Úgyhogy most elindul ez a blog, lesz, ami lesz! Ide mindenről fogok írni: repülésről, szerelemről, tapasztalatokról, emberi kapcsolatokról, stb. Sok-sok témát fogok kivesézni, lehet majd kommentelni, akár ismerjük egymást személyesen, akár nem. És lehet kritizálni is, szeretném, ha őszintén tennétek! Én is igyekszem őszintén írni...

Jó szórakozást!